Húszezertől ötvenezer forintig terjedő bírságra számíthatnak azok, akik a munkahelyükön vagy például játszótereken szívnak e-cigit – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Tisztifőorvosi Hivatala.

A közlemény szerint tilos elektronikus cigarettát és dohányzást imitáló elektronikus eszközöket használni közforgalmú intézményekben, közösségi közlekedési eszközökön, munkahelyeken, valamint közterületnek minősülő helyeken, például aluljárókban, játszótereken és azok ötméteres körzetében.

Az ÁNTSZ szerint a nikotinfogyasztás visszaszorítása miatt van szükség a szigorúbb szabályokra. A szervezet szerint a fiatalok kevésbé vannak tudatában az e-cigaretta egészségkárosító hatásainak.

Felmérések szerint Magyarországon a 2012-es 2,9 százalékról 2013-ra 4 százalékra nőtt az olyan e-cigit használó fiatalok száma, akik a hagyományos cigit soha nem is próbálták ki.

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal szerint az e-cigaretta nem biztonságos, mert ismert összetevői között bizonyítottan egészségkárosító anyagok vannak, arra viszont nincs bizonyíték, hogy hatásosan segítene leszokni a dohányzásról. Alkalmazása ugyan csökkentheti a megvonási tüneteket, de inkább fenntartja, sőt fokozhatja is a nikotinfüggőséget, mintsem megszünteti azt.

Magyarországon kívül számos másik ország is szabályozza az elektronikus cigaretta használatát. Ausztriában, Belgiumban, Cipruson, Luxemburgban, Lettországban, Izlandon, Litvániában, Portugáliában Lengyelországban és Szlovákiában tilos a zárt légterű közterületeken használni, Dánia és Észtország pedig ott tiltja az elektronikus eszközök használatát, ahol gyerekek jelenléte jellemző. Norvégiában és Törökországban betiltották az e-cigaretta forgalmazását, az Egyesült Államokban pedig azzal 18 év alattiakat nem szolgálnak ki – olvasható a közleményben.

Forrás: penzcentrum.hu

25 hozzászólás

  1. Brandoncrola - 2017.11.30. 15:04

    legal order viagra over internet
    viagra without doctor
    where can i get genuine viagra
    [url=http://viagramnkjm.com/#]viagra without a doctor’s prescription[/url]
    there generic version viagra

  2. GeorgeFub - 2017.12.02. 03:45

    live blackjack games online
    casino
    best online gambling site us
    [url=http://online-casino.party/#]online casino[/url]
    online game shops that accept paypal

  3. Brucewer - 2017.12.04. 03:28

    on line vegas casino
    online casinos
    best online roulette for real money usa
    [url=http://online-casino.party/#]casino[/url]
    online gambling sites with paypal

  4. Brucefof - 2017.12.04. 03:37

    online casinos accepting all
    online casinos
    real online slots
    [url=http://online-casino.party/#]casino real money[/url]
    online casino for macs

  5. AntonioNal - 2017.12.04. 08:12

    online casino mit paysafecard
    online casino
    best bonus at online casino
    [url=http://online-casino.party/#]online casino[/url]
    gamble online for real cash

  6. BruceMep - 2017.12.05. 19:06

    sildenafil citrate 50 mg tab
    viagra without a doctor’s prescription
    viagra online mexico
    [url=http://viagrajnmeo.com/#]viagra without a doctor prescription[/url]
    can buy viagra pakistan

  7. Chrisped - 2017.12.06. 01:24

    cialis soft tabs 20mg pills
    best erection pills
    viagra e cialis generico
    [url=http://pillshnembn.com/#]best erection pills[/url]
    prospecto viagra 25 mg

  8. RolandTyday - 2017.12.06. 02:14

    para sirve medicamento levitra 10 mg
    erectile dysfunction medications
    prospect viagra 50 mg
    [url=http://pillshnembn.com/#]ed drugs[/url]
    where can i get viagra pills

  9. Robertunolf - 2017.12.07. 12:52

    cheap cialis forum
    cialis without a doctor prescription
    buy cialis in us
    [url=http://cialisviymw.com/#]cialis rezeptfrei[/url]
    buy cialis amsterdam

  10. DeweyVox - 2017.12.08. 11:48

    buying viagra in united states
    viagra pills
    when will viagra be available as a generic drug
    [url=http://viagrakbg.com/#]cheap viagra[/url]
    what is best generic viagra

  11. Rickytiedy - 2017.12.08. 12:10

    where to buy viagra over the counter u.s
    viagra pills
    viagra buy women
    [url=http://viagrakbg.com/#]cheap viagra[/url]
    indian viagra pills

  12. Jamesafted - 2017.12.08. 12:59

    precio de sildenafil 50 mg en argentina
    buy viagra online
    safe place order viagra online
    [url=http://viagrakbg.com/#]buy viagra[/url]
    will viagra help me get hard

  13. Donaldrig - 2017.12.09. 02:12

    buy real viagra no prescription
    viagra pills
    il generico del viagra
    [url=http://viagrakbg.com/#]viagra online[/url]
    pillole tipo viagra

  14. DesmondLek - 2017.12.11. 02:11

    buy cialis and viagra
    viagra prices
    online clinic viagra prices
    [url=http://viagrangk.com/#]viagra cost[/url]
    prix du viagra 25 mg

  15. Larryanami - 2017.12.11. 03:06

    approved online pharmacy viagra
    how much viagra does cost
    how to get free samples of viagra online
    [url=http://viagrangk.com/#]how much viagra does cost[/url]
    when will viagra go generic

  16. Clarkmes - 2017.12.11. 23:32

    Legitimate Canadian Mail Order Pharmacies
    top rated canadian pharmacies online
    canadian pharmacy reviews
    [url=http://canadaunmfgb.com/#]canadian pharmacies shipping to usa[/url]
    canadian online pharmacy

  17. Jeffreybib - 2017.12.12. 01:05

    fda approved canadian online pharmacies
    best canadian mail order pharmacies
    online pharmacy
    [url=http://canadaunmfgb.com/#]canadian pharmacies shipping to usa[/url]
    no 1 canadian pharcharmy online

  18. Evelynemoms - 2017.12.12. 01:11

    cash advance
    [url=https://smajloans.com/]payday loans online[/url]
    cash loans
    cash advance loans

  19. cialis generic - 2017.12.12. 15:09

    cialis buy over counter
    cialis generic
    buy cialis hong kong

  20. AndrewPew - 2017.12.13. 01:28

    the viagra pill for the brain
    viagra no script
    female viagra generic
    [url=http://bfviagrajlu.com/#]viagra no script[/url]
    viagra order canada

  21. IsaacDum - 2017.12.13. 01:57

    can you buy viagra in usa
    viagra no script
    cialis 20mg vs viagra 50 mg
    [url=http://bfviagrajlu.com/#]viagra no script[/url]
    durata effetto viagra 50 mg

  22. LarryDrier - 2017.12.13. 13:27

    trying to get pregnant viagra
    viagra without a doctor prescription
    take cialis and viagra together
    [url=http://bfviagrajlu.com/#]viagra no prescription[/url]
    can you cut viagra pill half

  23. AndrewPew - 2017.12.13. 14:19

    where can you buy viagra
    viagra without a doctor prescription
    precisa receita medica para comprar viagra
    [url=http://bfviagrajlu.com/#]viagra no prescription[/url]
    can cialis and viagra be used together

  24. Katrinafah - 2017.12.13. 15:02

    cash loans
    [url=https://smajloans.com/]cash advance loans[/url]
    payday loans online
    payday loan online

  25. Katrinafah - 2017.12.15. 00:07

    pay day loan
    [url=https://smajloans.com/]payday loans online[/url]
    pay day loans
    cash advance

Hozzászólás